A középkori Magyarországon a közhitelességű ténytanúsítást, az oklevelek készítését több intézmény látta el. A magyar közhitelesség legfontosabb középkori és újkori szervei a hiteles helyek (locus authenticus et credibilis) voltak, amelyek a középkori igazságszolgáltatás keretében a közjegyzői feladatokon kívül hatósági szolgáltatást is teljesítettek.
A hiteles helyek illetékessége általában a káptalan vagy a konvent közvetlen környezetére terjedt ki, azonban, a budai egyház káptalanjának bizonyságát az ország egész területén el kellett fogadni, mivel Magyarország egész területén és az alávetett részeiben minden végrehajtásban eljárhattak. A hiteles helyek tevékenysége elsősorban a középkori Magyarországon volt jelentős, az újkorban a vármegyék és a városok közhitelességi tevékenysége került előtérbe. A szabad királyi városok közül csak Buda és Székesfehérvár rendelkezett vörös viaszpecséttel, a többi város zöld színű viaszpecsétet használhatott.
I. Ferenc József az 1858. február 7-én kelt császári pátenssel az 1855. évi osztrák jegyzői rendtartás hatályát Galíciára, a Krakkói nagyhercegségre, Bukovinára, Magyar-, Horvát- és Tótországra, Erdélyre, a Szerb vajdaságra és a Temesi bánságra is kiterjesztette. Az ennek alapján megszervezett császári jegyzőség azonban csak rövid ideig, mintegy másfél évig működött. A polgári kor közhitelesség iránti igényét a királyi közjegyzőkről szóló 1874. évi XXXV. Törvénycikk elégítette ki. A törvény alapján létrejött királyi közjegyzői intézmény szakmai érdekképviseletére közjegyzői kamarákat szerveztek.
A BUDAPESTI KIRÁLYI KÖZJEGYZŐI KAMARA ALAKULÓ ÜLÉSÉT 1875. AUGUSZTUS 21-ÉN TARTOTTA,
illetékessége Balassagyarmat, Budapest, Eger, Gyöngyös, Ipolyság, Jászberény, Kalocsa, Kecskemét, Pestvidék és Székesfehérvár királyi törvényszékeinek területére terjedt ki.
Megalakulásakor a kamara illetékességi területén 36 királyi közjegyzői székhely működött, de az egyik balassagyarmati székhely még betöltetlen volt. A kamara első elnökének Gorove Antal nyugalmazott honvéd ezredest, a Katonai Feltörvényszék volt elnökét választották. Gorove Antal a kamara elnöki tisztségét 1881-ben bekövetkezett haláláig töltötte be. Ekkor Ökröss Bálintot, a közjegyzői törvény tervezetének egyik megalkotóját választották a kamara elnökévé, aki 1889-ig viselte e tisztet. Őt Tokaji Nagy Lajos követte az elnöki székben, Nagy Lajos 1897-ben mondott le e tisztségéről.
1897-BEN RUPP ZSIGMOND VETTE ÁT AZ ELNÖKSÉGET, AMIT 1917-IG, HALÁLÁIG VISELT.
Az időközi bővítések eredményeként ekkor már 42 közjegyzői székhely volt a kamara területén. Az 1910-ben megtartott közgyűlésen dr. Charmant Oszkár kamarai titkár előadói beszédében kijelentette, hogy a közjegyzőség gyenge, mert csak 300 főt számlál, de nem is képes addig megerősödni, míg a kar legalább 1500 főnyi tagból nem fog állani. Ez a nagymértékű létszámbővítés csak abban az esetben lett volna lehetséges, ha a királyi közjegyzők újabb hatásköröket kaptak volna, elsősorban a községi jegyzők hatáskörének szűkítésével. A kamara az igazságügyi miniszterhez intézett átiratában azt javasolta, hogy az örökösödési eljárás intézése kizárólag a közjegyzők kezébe kerüljön, és a kinevezési gyakorlat úgy módosuljon, hogy közjegyzőnek elsősorban közjegyző-helyetteseket nevezzenek ki.
1911-ben a kamarai közgyűlés a vasárnapi munkaszünet kérdésével foglalkozott, de a kamarához tartozó vidéki közjegyzők indítványára ezt elvetették. 1912-ben Rupp Zsigmond le kívánt mondani kamarai elnökségéről, mivel kizárólag a közjegyzőség történetének megírásával szeretett volna foglalkozni. A közgyűlés a lemondást nem fogadta el, ismételten őt választotta elnöknek, a kamara titkára, dr. Charmant Oszkár elfoglaltsága miatt, dr. Rónay Károly lett. Az igazságügyi miniszter dr. Charmant Oszkárt ugyanis az örökösödési eljárásról szóló törvény novellájának kidolgozásával bízta meg. A Királyi Közjegyzők Közlönye 1913. évi évfolyamában Rupp Zsigmond elkezdte A magyar királyi közjegyzői intézmény története című művének folytatásos közlését. S bár a közlöny Rupp Zsigmond 1917-ben bekövetkezett haláláig havonta közölte az újabb fejezeteket, a műnek csupán a harmada készülhetett el.
1915-BEN A VILÁGHÁBORÚ MIATT ÉREZHETŐEN CSÖKKENT A KÖZJEGYZŐI IRODÁK FORGALMA.
A korábban biztos bevételnek számító váltóóvások teljesen megszűntek. Problémát jelentett az ellenséges betörés által veszélyeztetett országrészekből a közjegyzői irodák iratainak biztos helyre, az ország belsejébe történő átszállítása is. 1915. január 1-jén hatályba lépett az új polgári perrendtartás, amely a közjegyzői irodákra nézve sérelmes rendelkezést tartalmazott azzal, hogy a közjegyzői okirat közokirati minőségével kapcsolatosan az ellenbizonyítást megengedte. A kamara a közjegyzőnek a felek hatóság előtti képviseleti jogának szabályozása tárgyában, a közjegyzői díjszabás reformja és az örökösödési eljárás átfogó módosítása érdekében intézett feliratot az igazságügyi miniszterhez. Aggodalommal állapította meg, hogy a háborús viszonyok, valamint a helyettesekre nézve hátrányos kinevezési gyakorlat miatt évről évre fogy a közjegyzőjelöltek száma.
1916-BAN TOVÁBB ROMLOTT A KÖZJEGYZŐI IRODÁK FORGALMA.
A budapesti kamara területén 3 iroda forgalma az évi 100 ügyszámot, míg 14 iroda forgalma az évi 200 ügyszámot sem érte el. Ezzel az 1913. évi ügyforgalom a felére esett vissza. A közjegyzői óvások száma az utolsó békeév egy tizedére csökkent. Több közjegyzői iroda írnokot sem tudott alkalmazni. 1917-ben megállapították, hogy a váltóóvások teljesen megszűntek. További súlyosbító körülmény, hogy Erdélyből 16 közjegyző menekült el a román betörés miatt. 1917. augusztus 8-án elhunyt Rupp Zsigmond. A kamara elnökének a királyi közjegyzőség egyik legnagyobb alakját, dr. Charmant Oszkárt választották. 1918-ban az őszirózsás forradalom után azonban a Károlyi Mihály vezette kormány ideiglenes megbízással dr. Charmant Oszkárt rendkívüli követnek nevezte ki Bécsbe. Az elnök elfoglaltsága miatt a kamara ügyeit dr. Holitscher Szigfrid alelnök intézte. Dr. Charmant Oszkár 1925-ben bekövetkezett haláláig állt a kamara élén. A kamara titkárának 1925-ben dr. Lipcsey Pétert választották.
A KAMARA ELNÖKÉNEK 1925-BEN DR. JANITS IMRÉT VÁLASZTOTTÁK, AKI 1933-IG MEGSZAKÍTÁS NÉLKÜL VISELTE E TISZTSÉGET.
1929-ben dr. Rónay Károly, a Magyarországi Királyi Közjegyzők Országos Egyletének elnöke a közlönyben folytatta Rupp Zsigmond művét A magyar közjegyzőség megalkotása és fejlődése című munkájának folytatásos közlésével. 1930-ban a kamara ülésén bejelentették, hogy a közjegyzői kar részt vesz a magánjogi kódex alkotói munkájában. Dr. Holitscher Szigfrid a végrendeleti öröklésről tartott nagy sikerű előadást az ügyvédi kamarában. A kamara a községi jegyzők magánmunkálataira vonatkozó jogosítvány megszüntetése, a korlátolt felelősségű társaság szabályozása, a magánjogi törvényjavaslat, a jelzálogtörvény életbeléptetése és a közigazgatási reform kérdéseiben tett előterjesztést. Új elnökségi tagnak dr. Lázár Ferencet választották, aki javasolta, hogy üdvözöljék a minisztert a közjegyzői nyugdíjtörvény megalkotása alkalmából. 1931-ben megállapították, hogy a gazdasági világválság hatására az ügyforgalom csökkent.
1933-ban elhunyt dr. Janits Imre, kamarai elnöknek dr. Lázár Ferencet választották. Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságában dr. Janits Imre helyét dr. Hedry Aladár budapesti közjegyző vette át.
1934-BEN VETETTÉK FEL, HOGY A KÖZJEGYZŐK RÉSZÉRE AZ ALSÓHÁZI KÉPVISELET IS FONTOS LENNE
1935-ben dr. Barcs Ernő kamarai titkárt 45 éves közjegyzői működése alkalmából köszöntötték.
1937-ben a közjegyzői korhatár bevezetése elleni tiltakozás és a közjegyzői rendtartás módosítása kapcsán intéztek feliratot a miniszterhez. A kamara közleményben jelentette be, hogy a közjegyzői irodák szombat délután 2 órától hétvégi szünetet tartanak, amelynek ellensúlyozására a kijelölt irodák ügyeletet tartottak.
1940-ben a budapesti kamara választmányi ülése az országos felsőoktatási tanácsnak a jogi oktatás reformjára vonatkozó javaslatát tárgyalta.
1942-ben a közgyűlés a közjegyzői rendtartás reformjával és a főváros által a nyugdíjintézet, valamint a budapesti kamara részére ingyenesen adományozott telek jogi kérdéseivel foglalkozott. 1942-ben a zsidótörvények következményeként dr. Holitscher Szigfrid alelnöknek le kellett mondania tisztségéről, helyére dr. Kőrössy Bertalan került. 1944-ben a budapesti kamara közleményében a menekült közjegyzők támogatására szólított fel. 1944. december 7-én a szegedi közjegyzői kamara pecsétjét és vagyonát az igazságügyi miniszter utasítására a budapesti kamaránál helyezte letétbe.
1945. FEBRUÁR 20-ÁN A KÖZJEGYZŐI SZERVEZET ÚJJÁSZERVEZÉSÉRE MEGALAKULT AZ IDEIGLENES INTÉZŐBIZOTTSÁG, AMELYNEK TAGJAI KISS DEZSŐ, DR. CHOLNOKY IMRE ÉS DR. KRENNER ZOLTÁN VOLTAK.
Az ideiglenes intézőbizottság – a korábbi elnökség félreállításával – a kamara elnökségének feladatait látta el. Átvette a kamara vagyonát, és intézkedett a faji törvények miatt állásuktól megfosztott közjegyzők és közjegyző-helyettesek visszahelyezése iránt. Az 1410/1945. számú kormányrendelet igazolóbizottságok felállítását rendelte el.
1946-ban összeült a budapesti kamara közgyűlése. Elnöknek dr. Krenner Zoltánt, elnökhelyettesnek Kiss Dezsőt választották.
AZ 1946-BAN MEGVÁLASZTOTT ELNÖKSÉG EGÉSZEN A KÖZJEGYZŐSÉG ÁLLAMOSÍTÁSÁIG HIVATALÁBAN MARADT.
Miután 1946. február 1-jén kikiáltották a köztársaságot, a királyi közjegyzők megnevezéséből törölték a királyi jelzőt. Ettől kezdve a közjegyzői kamara és a közjegyzők pecsétjeikben a Kossuth-címert használták. A 4090/1949. sz. kormányrendelet elrendelte a közjegyzői és közjegyző-helyettesi állások állami közszolgálati állássá történő átalakítását. A kamara és a nyugdíjintézet vagyonát államosították. Az állami szolgálatba csak egyes közjegyzőket vettek át, így sokan a nyugdíjjogosultságukat is elveszítették, mivel az át nem vett közjegyzőknek az állam nem fizetett nyugdíjat.
1950-TŐL A MAGÁNKÖZJEGYZŐK SZEREPÉT A MEGVÁLTOZOTT POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI KÖRNYEZETBEN AZ ÁLLAMI KÖZJEGYZŐK VETTÉK ÁT.
Az állami közjegyzők, állami alkalmazásban, a bírósági rendszer keretei között működtek. A hatáskörük az 1952-ben elfogadott jogszabályok hatályba lépésével kibővült a nemperes eljárások ügyintézésével. A Budapesten kinevezett közjegyzőket a Fővárosi Bíróság Markó utcai épületében helyezték el.
1956. február 15-i hatállyal megalakult a Budapesti Állami Közjegyzők Irodája (BÁKI), amely összefogta a budapesti állami közjegyzők tevékenységét. A BÁKI a Budapest, VI. Bajza utca 52. szám alatt irodában működött az állami közjegyzőség megszüntetéséig.
A RENDSZERVÁLTÁSKOR MEGALAKULT A MAGYAR KÖZJEGYZŐK EGYLETE, AMELYNEK FELADATA AZ VOLT, HOGY ELŐKÉSZÍTSE AZ ÚJBÓL BEVEZETÉSRE KERÜLŐ MAGÁN KÖZJEGYZŐI INTÉZMÉNYT.
Az 1991. évi XLV. törvény 1992. január 1-i hatállyal ismét létrehozta a magánközjegyzőség intézményét.
A BUDAPESTI KÖZJEGYZŐI KAMARA 1992. JANUÁR 25.-ÉN TARTOTTA AZ ALAKULÓ ÜLÉSÉT. A KAMARÁT 53 KÖZJEGYZŐ ALAKÍTOTTA MEG.
A kamara első elnökének dr. Bókai Judit közjegyzőt választották meg. A kamara első székhelye dr. Bókai Judit közjegyző Budapest, II. Kapás utca 51-53. I.8. szám alatti irodájában volt, majd 1995-ben vásárolta meg a kamara a Budapest, VI. Teréz krt 58. szám alatti házban lévő lakást, amely 2015 áprilisáig a Kamara székhelyeként működött. A Kamara székhelye jelenleg a Budapest, I. kerület Naphegy utca 33. 2/5. szám alatt található.
A KAMARA EDDIGI ELNÖKEI:
- Dr. Bókai Judit 1992-1995
- Dr. Kapási Olga 1995-1998
- Dr. Bakonyi Elvira 1998-2001
- Dr. Tóth Erzsébet Katalin 2001-2007
- Dr. Parti Tamás 2007- 2022
- Dr. Balogh Zsigmond 2022-
Dr. Rokolya Gábor közjegyző
A közhitelesség letéteményesei a magyar történelem során többször változtak. A XIII. századig a poroszló, majd a hiteleshelyek, a XIV. századtól a hiteleshelyek mellett a közjegyzők látták el ezt a feladatot.
Anjou-házi királyaink uralkodása alatt jelenik meg hazánkban a közjegyzőség intézménye. A Nápolyból hozzánk érkező Anjou család hatalmát megszilárdítandó, a hazánkba küldött Gentilis bíboros kíséretében több közjegyzőt is találhatunk. Ezek a közjegyzők – követve a bíborost – sorra készítik a különböző okleveleket. Közjegyzői okirat készül Károly Róbert királlyá koronázásáról, valamint Csák Máté azon nyilatkozatáról, mellyel az Anjou uralkodót Gentilis rábeszélésére királynak ismeri el.
A közjegyzőség hazánkban 1526 előtt igazi jelentőséget magának csak az egyházi bíróságok eljárása során nyert. A pecsét tekintélye és a hiteleshelyek kielégítő működése idegenné tette a közjegyzői okiratot, melyre sokszor pecsétet függesztettek.
A XV. században a közjegyzői okirat már eléggé elterjed és magyar közjegyzők is szerkesztenek okiratokat. Az oklevelet az intézkedő nevében fogalmazták meg, aki ráteszi az okiratra pecsétjét, és a közjegyző csak a szokásos záradékban szólal meg. Gyakran találkozunk a hiteleshelyek és közjegyzők együttműködésével, azaz a hiteleshely által elkészített okiraton a közjegyző záradékot helyez el és ezáltal az alkalmas lesz mind az egyházi, mind a világi bíróságok előtti felhasználásra.
A közjegyző alapvetően kétfajta okiratot készített. Az egyiket mint közhiteles személy (publica persona), a másikat mind az egyházi bíróság jegyzője állítja ki. Ez utóbbit a bíróság elnöke is megerősíti, a másikon a közhitelességet egyedül a közjegyzői kézjegy és záradék jelenti.
A közjegyzők kinevezésüket csak kivételes esetben nyerték közvetlenül a pápától vagy a császártól, általában egy pápai vagy császári felhatalmazott nevezte ki őket. A közjegyzői tisztségre emelés ünnepélyes külsőségek között zajlott le. A jelöltek először esküt tettek arra, hogy hűek lesznek kinevezőjükhöz, a reájuk bízott titkokat megőrzik és hamis dolgokról nem szerkesztenek okiratot. Az eskü után a megbízott átnyújtotta nekik foglalkozásuk jelképeit; a gyűrűt, a tollat és tintatartót és a kegyelem csókjával felhatalmazta őket a szabad működésre. A kinevezettek valószínűleg a közjegyzők tanítványai közül kerültek ki.
Hazánkban a közjegyzők nem tömörültek Németországhoz hasonlóan kollégiumokba, valószínűleg azért, mert itt is elsősorban a klerikusok közül kerülnek ki. A közjegyzők városi jegyzőként, az egyházi pereket intéző szentszékek mellett delegált egyházi bírák mellett, mint jegyzők és pápai követek kíséretében működtek.
A mohácsi vész után a közjegyzőség intézménye csak az 1849 utáni szomorú, de a jogfejlődés szempontjából termékeny időszakban bukkan fel újra. Császári nyíltparancs terjesztette ki 1858. február 7-én az 1855. évi osztrák közjegyzői rendtartás hatályát Magyarországra is.
A közjegyzői rendtartás legfőbb érdeme az volt, hogy meghonosította hazánkban is a közjegyzőséget. A francia közjegyzőség bizonyos elemei találhatók meg benne, de csak felemás módon átvéve. Szervezeti, önkormányzati része oly gyenge, hogy szinte szóra sem érdemes. A rendtartásnak nem volt ideje meggyökereznie a magyar talajban, mert alig másfél év után, 1861. február 15-én az Országbírói értekezlet hatályon kívül helyezte azt, visszaállítva a hiteleshelyek régi jogait Erdély és Fiume kivételével, ahol 1875. augusztus 1-ig, hatályban maradt az 1858. évi közjegyzői rendtartás.
Az országbírói értekezletet követően a gazdasági élet képviselői javasolták a közjegyzőség intézményének újbóli meghonosítását. Az országgyűlésben a törvényjavaslatot hosszú vita 1874-ben sikerült csak elfogadni, mint XXXV. törvénycikket, a közjegyzői okirati kényszer híveinek győzelmével.
Az elfogadott 1874. évi XXXV. törvényt hamarosan módosította az 1896.évi VII. törvénycikk a gyakorlat igényeinek megfelelően. A módosított 1874. évi XXXV. törvény 1949-ig meghatározta a közjegyzők működésének kereteit. A törvény szerint közjegyzőket az igazságügy-miniszter nevezte ki (a javaslatban még a császár szerepelt a bírákhoz hasonlóan). Az állások betöltését pályázat előzte meg. A közjegyzőséghez szükség volt jogi végzettségre, és az ügyvédi- bírói vizsgán is túl kellett lennie a jelöltnek. Közjegyző csak teljes jogú magyar állampolgár lehetett, aki feddhetetlen jellemű, csőd vagy gondnokság alatt nem áll, bírja az állam hivatalos nyelvét és legalább két éves közjegyzői gyakorlatot igazol. A törvény részletesen szabályozta az összeférhetetlenségi szabályokat, de az elfogultság eseteiről nem szólt.
A közjegyzők számát és székhelyét az illetékes közjegyzői kamara meghallgatása után az igazságügy-miniszter határozta meg. Az állások betöltése pályázat útján történt, majd a kinevezés után a közjegyző biztosítékot tett le / Budapesten 7000 Ft értékben/. Az illetékes törvényszék nyilvános ülésén hivatali esküt tett, bemutatta pecsétjét és hitelesített névaláírását, s végül közzétette irodája megnyitásának napját.
A kinevezés a közjegyzőt a közokiratoknak csak magyar nyelven való kiállítására jogosította fel, más nyelvre megfelelő nyelvtudás alapján az igazságügy-miniszter adhatott engedélyt. A kar utánpótlását a közjegyzőjelöltek képezték. A közjegyzőjelöltség feltételéül szabták a jogvégzettséget és legalább az első jogtudományi szigorlat letételét. A már ügyvédi vagy bírói vizsgát tett jelölt egy, illetve két évi gyakorlat után, a közjegyzői kamara jóváhagyásával főnökét távollét vagy betegség esetén teljes hatáskörrel helyettesíthette. Akadályoztatás esetén a kamara rendelt helyettest. A jelölteket attól függően sorolták két csoportba, hogy tettek-e szakvizsgát és megfelelő közjegyző-helyettesi gyakorlati idővel rendelkeznek-e vagy sem. Csak az a helyettes járhatott el teljes jogkörben a közjegyző helyett, aki megfelel a közjegyzővé válás követelményeinek.
Az 1874. évi XXXV. tc. elrendelte, hogy a közjegyzők területi közjegyzői kamarákba tömörüljenek. A törvénycikk szerint a kamarák számát és székhelyeit az érdekelt közjegyzők meghallgatása után az igazságügy-miniszter állapítja meg. Az 1875. évi XXXV. tc. kimondotta, hogy a közjegyzők összessége alkotja a közjegyzői testületet, amelynek érdekképviseleti, felügyeleti és igazgatási szerve a közjegyzői kamara.
A közjegyzői kamarák száma eleinte megegyezett az ítélőtáblák számával, és a közjegyzői kamara területi illetékessége azonos volt az ítélőtáblai kerülettel. Ez azonban a későbbiekben módosult. A kamara igazgatási és felügyeleti hatásköre alapján eljárt a közjegyzői állások betöltése érdekében: pályázati hirdetményt tett közzé, összegyűjtötte és véleményre felterjesztette az igazságügy-miniszterhez a beérkezett pályázatokat, átvette és őrizte a közjegyzői biztosítékot. Jegyzéket vezetett a közjegyzőkről, helyetteseikről és a közjegyzőjelöltekről, minősítéseket készített és kinevezés esetén a közjegyzők ünnepélyes fogadalmát kivette. A kamara engedélye volt szükséges a közjegyzők helyettesítéséhez, székhelyről való távozásukhoz. A kamara biztosította a közjegyzői munka folyamatosságát és ennek érdekében, szükség esetén, hivatalból küldött ki helyettest. A kamara felügyelte a törvényszabta követelmények betartását is, ha a közjegyzők valamelyike érdemtelenné vált megbízatására, úgy a kamara kezdeményezte az elmozdításához szükséges eljárást. A kamara felügyeleti jogköre alapján évente ellenőrizte a közjegyzők ügyvitelét, irodáját és irattárát. Szabálytalanságok esetén a kamara kezdeményezte az elmozdításához szükséges eljárást. Kisebb szabálytalanság esetén a kamara intést vagy pénzbírságot állapíthatott meg. Fegyelmi ügyekben a kamara volt a kezdeményező, mivel a közjegyzői mulasztásokkal kapcsolatos összes bejelentés a kamarához érkezett be. A közjegyző fegyelmi tanácsban, amely a kamara két tagjából állt, indult meg a mulasztó közjegyző ellen az eljárás. A fegyelmi tanács határozata ellen másod- és utolsó fokú fellebbezést a Kúria fegyelmi bíróságához lehetett benyújtani.
A közjegyzői kamara szervezetileg független volt az államapparátustól, az általa ellátott igazgatási, felügyeleti és fegyelmi tevékenység mégis bizonyos hatósági jelleget adott a kamarának. A kamarához tartozás minden közjegyzőre kötelező volt és a tagság kinevezéssel vagy áthelyezéssel keletkezett. A kamarai tagoknak vagy a közgyűlésnek a kamara szervezetének megváltoztatásához, a kamara feloszlatásához joguk nem volt. A kamara feletti felügyeletet az igazságügy-miniszter látta el.
A közjegyzői kamara feloszlatására a közjegyzői intézmény 1950-ben bekövetkezett átszervezésekor került sor. 1945. után a közjegyzők az addigi jogszabályok alapján folytatták működésüket. Változást, az intézmény újjászervezését csak a 4.090/1949. / VI.14./ Kor. sz. rendelet hozott. Az eddigi magánközjegyzői intézmény megszűnt, a közjegyzői és közjegyzőhelyettesi állások állami közszolgálati állásoknak minősültek. Ezzel egyidejűleg megszüntették a közjegyzői kamarákat, a közjegyzők és helyetteseik a járásbíróságok ítélőbíráival estek a felügyelet és a fegyelmi jog szempontjából egy tekintet alá. A rendelet újra szabályozta a közjegyzői és helyettesi kinevezések feltételeit és lefektette azt az elvet is, hogy a közjegyzőt az igazságügy-miniszter más közjegyzői állásra beleegyezése nélkül is áthelyezheti.
1949-től – a kormányrendelet végrehajtása tárgyában kiadott 76.000/1949. /IX.27./ IM. sz. rendeletben foglaltak alapján – a közjegyzők a járásbíróságok mellett működtek, a fővárosi kerületi bíróságokhoz kinevezett közjegyzők pedig 1956-tól összevont irodában, a Budapesti Állami Közjegyzők Irodájában tevékenykedtek. Illetékességük a főváros egész területére kiterjedt. A közjegyzők helyzetét nagyon szerteágazóan szabályozták, törvényi szinten csak deklaratív jelleggel (1972. évi IV. törvény), elrejtve a lényeges rendelkezéseket a könnyebben változtatható alacsonyabb rendű jogszabályokba.
A magyar közjegyzőség történetében az 1991. évi XLI. törvény hozott gyökeres fordulatot, visszaállítva a latin típusú közjegyzőség intézményét, újra megteremtve a hagyományos kamarai rendszert. A közjegyzőség ma, a hagyományos közjegyzői tevékenységeken kívül a magánjogi gyakorlat minden területén részt vesz a jogéletben. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara megteremtette a Végrendeletek Országos Nyilvántartását, vezeti az ingókon és vagyonon alapított zálogjogok közhiteles nyilvántartását.
A közjegyzőség az elmúlt években visszaszerezte régi tekintélyét, újra megtalálta helyét a jogalkalmazók között a jogkereső közönség teljes megelégedésére.